MOHASHOP

Pajor Szilvia vagyok, a Biologika konzulens.

Már egészen fiatal korom óta érdekeltek a „betegségek”, a lélek és ezek összefüggései.
Megfigyeltem, hogy az emberek, akik kiegyensúlyozottak, boldogok, azok kevésbé fogékonyak az elváltozásokra. Sokszor kellett szembesülnöm azzal, hogy olyan emberek távoztak, akikről azt gondoltam, hogy még nem jött el az idejük. Nem értettem miért van az, hogy az egyik ember kigyógyul a rákból, a másik pedig belehal. Tudtam, hogy emögött többnek kell lennie, hisz ha az egyik ember képes a gyógyulásra, akkor a másik is.

Kisgyermekes anyukaként arra is kerestem a választ, hogy járványok idején egy közösségben miért és hogyan marad pár gyermek egészséges.

Mindezek mellett 2006 óta kutyakozmetikával is foglalkozom.

Az évek alatt felfigyeltem arra is, hogy a kis kedvencek betegségei sok esetben összefüggenek a gazdik érzelmi, lelki állapotával. A válaszokat a Biologika adta meg.

Ma már tudom, hogy nem is a rák az, ami öl és a betegség szó sem állja meg a helyét. Minden elváltozást egy érzelmi konfliktus indít el és ahogy egy betegséget létre tudunk hozni, úgy a megoldást, a gyógyulást is magunkban kell keresni.

A Biologika mellett a Belső Megélések Rendszerével (BMR) még mélyebben lehet feltárni a problémák gyökerét. Bizonyos esetekben a Recall Healing-et is alkalmazom konzultációim során, illetve Access Bars-szal is segítem megújulásodat ha szeretnéd.

Adta magát a lehetőség, hogy szeretett hivatásaimat összevonva állatok és emberek elváltozásait egyaránt segítsek feltárni, megismertetni.

×
×

Cart